Hagyományteremtő rendezvényt szervezett Kistelek városában a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség és a 3K Egyesület.
Első alkalommal rendezett versenyt a folyamatosan bővülő Szakszövetség az új, kibővített tagsággal. Kiválóan teljesítettek a rendezők és a versenyzők egyaránt!
Kiélezett küzdelmek, felfokozott hangulat és magas szakmai színvonal jellemezte a versenyt minden korosztályban. A Nyílt Nemzetközi Sport Ju-jitsu Verseny felkészítés volt egyúttal a Magyar Bajnokságra.
27 egyesület, közel 180 versenyzője adott le összesen több mint 300 nevezést. 5 versenyszámban indulhattak a versenyzők. A legfiatalabb 6 éves, míg a legidősebb versenyző 49 éves volt.
Jó alkalom volt tesztelni az új online nevezési rendszert, a módosított versenyszisztémát, és a szakember gárda együttműködését. Az akadályokat kiválóan vette a Szakszövetség szakmai apparátusa.
A sikeren felbuzdulva a rendezők megfontolják a kisteleki rendezvény rendszeres, évenkénti megismétlését.
KÖSZÖNET KISTELEK VÁROS VEZETÉSÉNEK és a 3K Egyesületnek a szervezésben való kiváló közreműködésért!
A következő verseny 2015. 11. 07-én Jászberényben kerül megrendezésre, mely a hivatalos 2015 évi Magyar Bajnokság lesz.