Versenybíróink továbbképzése és az új bírók vizsgáztatása kiemelt feladata a szakszövetségnek a minőségi versenyek lebonyolításához. Tudjuk jól, hogy egy jó verseny alapvető szükséglete a megfelelően felkészült, szakmailag és gyakorlati tudását is magabiztosan használó sportszakember. A bíró a páston képviseli a szövetséget és önmagát, segíti a versenyzőket és irányítja a küzdelmet, hogy az erkölcsileg és szakmailag is egy színvonalas mérkőzés lehessen.

Ennek fényében 2020.02.23-án bíróképzést tartottunk Nagykovácsiban. A képzést nemzetközileg vizsgázott bíróink segítették szakmai tudásukkal, ezúton is köszönöm nekik a részvételt. A képzés során délelőtt folyamán a Duo System szabályait tanulták meg a leendő bírók, a délután nagy része pedig a Fighting System versenyszám szabályismereteit tartalmazták. Ezenkívül mindkét versenyszám vizsgával zárult, illetve adminisztrátori vizsgát is tettek, ugyanis nincs jó táblabíró háttértudás nélkül. Mindemellett pedig Ziegler Csaba rendszergazdai adminisztrátori képzést tartott, ami a versenyesemények mögötti Sportdata rendszer előzetes és versenyközbeni karbantártást veszi célba, ugyanis szintén, háttérrendszer nélkül nem lehetne jó versenyt létrehozni. Ennek a rendszernek az ismerete magas informatikai tudásra utal és a jövőben nagyobb magabiztossággal és nagyobb létszámmal igyekszünk felállítani a háttérrendszert.
Bagi Tibor |
Bajári Péter |
Bernáth Zsombor |
Blaskó Mónika |
Garamvölgyi Mihály |
Gulyás richárd |
Kocsis Réka Veronika |
Kocsis Zoltán |
Krupa Ádám |
Mácsai Tamás |
Metz Dániel |
Varsányi Endre
Vas Pál
A képzés nagyon sok sikeres vizsgával zárult, az új bírók aktívak voltak az eseményen, ami pozitív várakozással tölt el. A délutáni órák folyamán a már meglévő bíróink folytattak egy bírói fórumot, ahol a jelenlegi kritikus pontok kerültek egyeztetésre.
Tudjuk, hogy nehéz olyan szabályt létrehozni, ami fekete vagy fehéren értékel minden egyes szituációt, azonban a bírói testület egyértelmű
álláspontja segít ehhez közelebb kerülni. Az elméleti vizsga mellett a bírójeltöltek gyakorlati vizsgán is részt vesznek majd
ahol csiszolhatják eddig megszerzett tudásukat és elkezdhetik bírói munkájukat.
Juhász Tamás
|